2012. július 30., hétfő

Úszás kezdete

Elérkezett a várva várt első úszás óra...Bence már az este próbálgatta a úszó-sapit és a szemüveget nagyon várta már a reggelt...Reggel a csajokat elvittük mamáékhoz(kb 5 km-re tőlünk laknak itt Gyulán)és utána irány az uszoda!!!Majdnem elkéstünk mert annyian álltak sorba..de szerencsére pont betoppantunk.
Hát az edző néni egy szuper kedves aranyos néni...
Először besétáltak a vízbe...és leültek a lépcsőre.Elsőnek az arcát kellett beletenni a vízbe amit sajnos nem szeret(de kezdetnek nagyon ügyesen csinálta)buborékolni kellett a szájával,különböző dolgokat felvenni a vízből úgy hogy merülni kellett volna!!de a fiam addig nyújtózott amíg el nem érte közbe a fejét elfordította,hogy még véletlenül se érjen bele a vízbe a feje.Sokat sétáltak is meg deszkával siklottak....
Azt beszéltük meg hogy most az elsődleges cél,hogy víz alá dugja a kis fejét és itthon is gyakoroljuk...Hiába nem vagyunk egyformák elsőszülött lányom mái napig is félve merül(11 éves) a középsőm(9 éves)meg sellő mert állandóan víz alatt van.
Bence 45 percig volt a vízbe amikor közölte,hogy mára elég elfáradt.Holnap nem megyünk(Pestre kell utaznunk) de szerda,csütörtök,péntek ott leszünk és leküzdjük az akadályt.




2012. július 29., vasárnap

Eljött a szombat...

és este beszéltem az edzőnénivel (mert hölgy az illető).Hétfőn 10 órára megyünk hozzá....megvan úszósapka-úszószemüveg Bence lélekben felkészítve-sőt tegnap jót tett neki,hogy az TV-ben az olimpián is úszás volt ő meg az ágyon utánozta őket...:)Vicces volt...
Sőt az meg egyenesen lázba hozta,hogy kapnak érmet érte...
Holnaptól a csajok is mamáznak(nyaralnak)még egy kicsit.Így legalább szinte minden nap mehetünk a vízbe.Itthon is új víz lett a medencébe téve,sajnos apa nem figyelt rá amíg Budapesten voltunk  és a medencetakaró belelógot a vízbe és nem forgatta  a vizet ezért kissé bealgásodott :(
Sebaj csupán csak 2 órámba telt-hát nem ráérek??-..de most szép tiszta és ahogy nézem az időjárást még pár hétig ilyen nagyon meleg lesz úgyhogy ki lesz használva.


2012. július 24., kedd

telnek a napok....

...nagyon gyorsan szinte repül a nyári szünet....
Itthon vagyunk pihenünk,játszunk és élvezzük a nyarat.Tegnap beszéltem az úszóedzővel aki augusztustól elvállalja Bencét és megtanítja úszni.Szombaton kell hívnom,hogy mikor ,hogy kezdünk...már nagyon várom.Többek között kíváncsi vagyok is rá mert eddig nagyon nem szerette ha víz meg a szemébe és itt rögtön azzal fognak kezdeni...és persze eddigi karúszó is lekerül róla.
Aztán lélekben készülünk a szeptemberi ovi kezdésre is(integrált ovi) bár Bence nagyon várja már. :-)


2012. július 20., péntek

Pfaffenrot terápia /7 nap

Eljött az utolsó nap is és ezen a napon buli volt a fejlesztőházba.
Nagyon jó volt ez a hét napos blokk nagyon sokat lazított Bencén de sajnos ezek az izmok nagyon feszesek voltak így a hatás biztos nem tart sokáig ezt még a  blokk előtt Timi is megmondta.Utolsó napon a jobb lábára kapott tape-t amire nagyon vigyázz(hogy ez hatásos lesz e ezt gyereke válogatja) az biztos hogy még találkozunk ezzel a terápiával.
12-kor elindultunk Gyulára haza.....
Íme pár kép amit ott csináltak:





2012. július 19., csütörtök

Pfaffenrot terápia /6 nap

Mai nap is jókedvűen indult. Bence reggel 6-kor kelt és rögtön mondta,hogy induljunk,menjünk a táborba.Mint eddig a héten ma is  kicsit késtünk de ma pedig időben indultunk,de a budai rakpartnál fél pályás lezárás volt ezért dugó alakult ki és mi meg elkéstünk....
Ma is 12-re mentem érte és akkor Timi azzal fogadott,hogy ma végre megtalálta azt az izmot ami a jobb lábát kifelé húzza és holnap megmutatja,hogy hogyan nyújtsam neki.
12:40-re értünk haza megebédelt és láttam,hogy nagyon fáradt lefektettem aludni,amit persze nem akart de végül a nagy hisztibe bealudt és  1 ra óta alszik most 4:40 ennyire fáradt el a héten.Este meg csavi lesz úgyhogy még hagyom egy kicsit.....

2012. július 18., szerda

Pfaffenrot terápia /5 nap

Ma Timi elmondása szerint ma Bence nyújtott lábbal a fenekén ült,ez eddig nem sikerült és ma megcsinálta!!!Csináltak fényképet is róla remélem hamarosan meg is kapom!
Ma délután találkoztam  a két drága barátnőmmel meg a két jó fej fiaikkal.Nagyon szuper kis délutánt töltöttünk el a Városligetbe és a Közlekedési Múzeumba...:)

Pfaffenrot terápia /4 nap

Kicsit lemaradtam de ígyekszem bepotolni...
A 4. nap is csodásan telt...Nekem is mert 2 hét után hajnalban végre megjött a várva várt eredmény.
2 hete kiküldtem Amerikába Bencéről a videó és a röntgen,MR,és információkat  és ma érkezett meg,hogy Bencét alkalmasnak találták az SDR műtétre.
Timiéknél ismét nagyon jól érezte magát,tornáznak,rajzolnak.
Majd délután pihentünk és sétáltunk egy nagyot.

2012. július 16., hétfő

Pfaffenrot terápia /3 nap

Ma elkezdődött a tábor nekünk már a 3. nap terápia ezért én már veszek észre dolgokat rajta...
Ma 8-ra kellett volna érkezni de persze kicsit(10 percet)késtünk de azt is amiatt hogy a szállásunkon(XV.ker)kipakoltam a cuccunkat...
Hajnali 4-kor indultunk Gyuláról Bence szinte azonnal vissza aludt és Kecskeméten 6-kor ébredt fel.
mikor megérkeztünk nagy örömmel vettük,hogy Bence kedvenc konduktor tanuló fiú is itt van sőt az egyik Petős konduktornéni akit szintén nagyon szeret,meg persze Timi akit az elmúlt két alkalom után szintén rajongásig szeret.Egyből ment is be én meg elmentem csavarogni/vásárolni.12-re mentem érte/értük mert Zétit a kis barátunkat is én hoztam el,mert arra kellett úgy is mennem a Rebotec szervízbe a rollátort szereltetni amerre ők laknak de ezt nagyon élvezték a fiúk.Judit ki is találta,hogy akkor Mc donald'sba együnk és utána visszamentünk a rollátorért.
Ezek után hazajöttünk és megnéztük mit játszanak a moziba mert Timi elmondta,hogy nagyon ügyes volt ismét...ezért most mozi járt neki.Elmentünk a Sugárba(mert ez eset legközelebb)és megnéztük a Jégkorszak 4 3D-be és  persze nem maradhatott el a kukorica meg az üdcsi de az is jégkorszakos pohárba/zacsiba...
Már várja nagyon a holnapi napot...

2012. július 14., szombat

Kicsit a lányokról is....

mert ők igen csak fontosak nekünk  mégis  háttérbe szorulnak itt a blogon...De vannak és ez számomra nagyon jó érzés.
Amikor a férjemmel összeházasodtunk én már akkor tudtam,hogy 3 gyermeket szeretnék,valahogy ez jött és végül be is vált.
A lányokkal nem volt gondom a várandóságom alatt,nem voltak méhösszehúzódásaim,nem volt magas a vérnyomásom hanem épp ellenkezőleg pont ,hogy annyira jól érezték magukat,hogy nem akartak kibújni sem.Anikó lányomat 4 nappal,Bogikát meg 8 nappal hordtam túl.(Azt csak zárójelbe jegyzem meg,hogy pontosan 2 év és 4 nap van köztük és ha időre születnek akkor csak 2 év lett volna).
Mindkét várandóságomnál kislányt szerettem volna ami teljesen be is jött.
Íme  amikor még mindketten ovisok voltak:


Bence születése és azt követő lassan 6 év viszont nagy port kavart fel bennük. Először is elfogadtatni ,hogy nem egészséges a tesójuk meg,hogy anya mindig vele foglalkozik és nem velük ez nem könnyű feladat..Én úgy gondolom sokkal jobb a kapcsolatuk mint amire számítottam.Nagyon szeretik az öcsit de sajnos a Pesti életünk  (amikor a Pető oviba jártunk)az anya hiány kicsit megváltoztatta őket: Anikót gátlásosabbá,Bogit meg vadóccá tett.Most ez a két hetes tábor amibe voltak ez be is bizonyította....Sajnos sejthetük,hogy ez nem lesz jó nekik de itt jön a "melyik újjamat harapjam"effektus....remélem,hogy most már összerázodunk kissé és a lányok is kinyílnak...


2012. július 13., péntek

Pfaffenrot terápia /2 nap

Ma 11:15-től fogadott Timi minket.Szintén a nyújtásé,lazításé volt a fő szerep...Tegnap a "a fej biccentését"tanulták meg amit ma már párszor önállóan is meg tudott csinálni,mert eddig vállból fordította/emelte a fejét.A fenekénél változatlanul  nagyon feszes volt és küzdöttek a csikivel is de alapjába véve egy hang nélkül végigcsinálta.(Sőt tegnap este mondta is,hogy menjünk holnap a Timihez....)
A térdét nagyon jól ki tudta nyújtani és már látványosan jobban nyújtható,a háta is alakul de sajnos a sok rossz berögződés nem segít rajta...Mai házi feladatunk hogy a "sarkán üljön" és hogy innen előre dőlésbe kezeit oldalra kitegye és innen segítség nélkül feltérdeljen...hát azt hiszem meg fogunk izzadni vele :(
hétfőn 8-ra megyünk visszük a rollátort a botokat a ortopéd segédeszközöket és nagyon kíváncsi vagyok Timi véleményére is....addig is itt a hétvége és pihenés  :)

2012. július 12., csütörtök

Pfaffenrot terápia /1 nap

Ma 11:30-ra mentünk Timihez a blokkunk első napjára ez még nem a tábor-az hétfőtől lesz-mivel úgy beszéltük meg,hogy 5 nap elsőre kevés ezért megtoldottuk +2 nappal...
Ma "ismerkedés" volt,hogy hol feszes Bence...sajnos eléggé befeszült mostanság nőtt rengeteget ez azon is látszik,hogy még csak októberben lesz 6 éves,de már 122-es ruhákat hord(a lányaim amikor iskolát kezdtek 6 és fél évesen akkor hordtak 116-ost).
Kiderült,hogy a hátával(nyaka,válla),a derekánál és a térdeinél nagyon feszes de még kinyújtható...
Először a hátának állt neki amit pár perc után olyan szép egyenes lett,hogy alig hittem a  szememnek!,mint kiderült (én mindig azt hittem,hogy laza a háta)nagyon is feszes a háta és ezek a feszes izmok húzzák el és ettől lesz annyira csúnya a tartása. Ami laza az a hasa,úgyhogy hasizom erősítő feladatokat kell beiktatnom nála.
Nagyon jól tűrte a drágám  sőt néha láttam ,hogy mennyire jól esik neki csak a derekát/fenekét nehezen viselte, mert nem elég hogy nagyon be volt ott állva neki de még rettentő csiklandós is....de holnap folyt köv....
11:15-re megyünk aztán hétfőtől 8-12-ig kemény edzés lesz a kis táborozóknak :)




2012. július 9., hétfő

Meddig lehet bírni ezt a meleget????

Elképesztő ez a meleg!!!Nehezen viseljük  a lányok ezen a héten is táborba töltik az idejüket ami nagyon jónak ígérkezett....Önállóságra tanítják őket teljesen játékosan dolgoznak amiért fizetést kapnak abból kell mindent megvenniük(ebéd,innivaló,strandbelépő...stb)
Mi meg Bencével itthon hűsölünk a "jó" meleg szobába....
Csütörtök,pénteken Pestre megyünk  elkezdődik a blokkunk Timinél aztán jövő héten meg a tábor ...remélem egy kicsit hűvösebb lesz.
Minden nap a medencébe vagyunk este 1-másfél órát amit rettentően élvez ma még biciklizni is elmentünk amúgy ezen felül nincs semmi torna..:(

2012. július 2., hétfő

Nyár van...

...rendesen.Egyszerűen elképesztő ez a hőség.Bence még elég jól bírja(trikó és kisgatyába) a lányok táborba én meg szenvedek...
A nagy melegre való tekintettel nem tornázunk de minden este fél nyolckor  valami mozgást kitalálok neki.Tegnap délelőtt még csontkovácsnál is voltunk amit nehezen viselt még be sem mentünk máris ordított.Tegnap este az utcán a jó meleg kövön mezítláb sétált bottal és rollátorral is ma este 50 percig biciklizett(bírta volna még csak én nem bírtam már a szúnyogokat..:))
Ma délután még a medencét is teleengedtem,hogy egy-két nap és ez is jó program lesz esténként....
Július 16-20-ig  Bence megy  táborba Budapestre,Timihez  a Pfaffenrot táborba...de még hogy hol fogunk aludni az rejtély...de majd csak kialakul.